Olvasom, hogy Promontor is beadta a derekát, két hónapja biciklivel jár dolgozni. Mit mondjak, erősen szíven ütött a dolog, némileg ismerem Promontort, elhiszem Neki, hogy Rá nem lesznek évényesek a kialakult sztereotípiák, úgyhogy mit kezdjek most a jó kis előítéletes magatartásommal? (Jó, tudom, Sztív is bicajozik, de Ő legalább nem blogol.)

Mielőtt a Kedves Olvasó csalódottságának adna hangot, hogy Jacint is csak egy bunkó autós, ki kell ábrándítanom, nagyjából utálok vezetni. Ennek megfelelően Budapesten csak az alábbi esetekben autózom:
- Ha vidékre megyek, ekkor muszáj átszelni a várost.
- Ha valami buszon megoldhatatlan családi gyerekszállítás van.
- Ha vidéki vendég elé megyek az állomásra.

Ezek az esetek havonta egyszer-kétszer fordulnak elő, a normál közlekedést a BKV - nem egészen önzetlen, mivel leszurkolom az éves bérlet árát - segítségével oldom meg. Ahol lakom, onnan egész jó a tömeg - ópardonbocsánat közösségi - közlekedés, pár perc alatt benn tudok lenni a Belvárosban, és felénk a buszok minősége is elég jó, viszonylag kevés a csöves. Ráadásul nem kell veszkődnöm a közlekedés többi szereplőjével, megteszi helyettem azt egy profi sofőr.

Persze nem mindig volt ez így! Tizennégy éve pár hetet eltöltöttem Hollandiában - a kerékpározás "őshazájában" - Iván barátom - aki akkor éppen ott dolgozott - vendégeként. Iván tudta, hogy nem vagyok az a "wc-re is futólépésben" típus, próbált jóelőre felkészíteni, hogy ott bizony biciklizni kell!
Én persze nem vettem komolyan, gondoltam, hogy a helyszínen majd jól rábeszélem, hogy mindenhová a kocsijával menjünk.
Aztán megérkeztem Delftbe, és az első délután rá kellett döbbennem, hogy itt bizony nem lesz autókázás. Hollandia ugyanis úgy van kialakítva, hogy ott biciklizni kell.
Először is azért, mert kevés a parkoló, és ami van, az is nagyon drága. Bezzeg bicajtároló az van dögivel!

Ahogy bicikliút is! Olyan igazi, rendes! Ott úgy van kialakítva az utcaszerkezet, hogy először van a járda, aztán a bicikliút. Ami olyan mint az autóút, "le van süllyesztve" a járdához képest. Majd egy újabb járda fasorral, aminek a túloldalán kezdődik az autóút.
Vagyis a közlekedés mindhárom típusú szereplője fizikailag is rendesen el van szeparálva, senki nem zavar senkit. Így - a kezdeti "mozgásundoromat" legyőzve - én is bátran kerékpárra pattantam, és félelem nélkül tekertem mindenfelé.

Nézzük, ezzel szemben nálunk mi a helyzet! A mi városvezetésünk is nagy barátja ám a bicikliseknek! Minden önkormányzati választás előtti kampányban, legalább fél évig. Ilyenkor annyi bicikliút van beígérve, ami háromszor körbeérné Budapestet. Aztán ahogy lezajlanak a választások, az alábbiak történnek:
1. Nem épül semmilyen bicikliút.
2. Ahol széles a járda, ott szépen kihasítanak belőle egy részt, odafestenek egy sárga csíkot - újabban a területet bemázolják olyan bordósra -, és kinevezik bicikliútnak.
3. Ahol olyanjuk van, ott szépen kihasítanak az autóútból egy részt, odafestenek egy sárga csíkot - újabban a területet bemázolják olyan bordósra -, és kinevezik bicikliútnak.

Vegyük észre, hogy mindhárom megoldás csupa-csupa veszélyforrás. Még abban az esetben is, ha minden biciklis Promontorhoz hasonló mérsékelt mérnökember lenne, aki nem vetkőzik ki magából, ha biciklire pattan. (Na meg ha autóba ül...)

Az első esetben az a probléma, hogy ha valahol nincs kerékpárút, ott a biciklis nem fogja otthagyni a drótszamarat, hanem menni fog tovább. Vagy a járdán vagy az úttesten. Mi mást is tehetne?
Ha az úttesten megy, akkor zavarja a többi autóst a "tovahaladásban"! Egyszerűen azért, mert lassúbb náluk!
Ha utolérek egy bicajost, akkor előbb le kell lassítanom, majd ki kell kerülnöm. Ami nem biztos, hogy olyan egyszerűen megoldható, mert tömegben az autóstársak sem feltétlenül előzékenyek.
Ha a járdán megy, akkor a gyalogosakat akadályozza! Egyszerűen azért, mert gyorsabb náluk!
Elég egy kiszámíthatatlan mozgású kisgyerek, vagy csak egy figyelmetlenebb sasszélépés, és máris le van tarolva szegény gyalogos!

A második és harmadik esetben csak annyival jobb a helyzet, hogy legalább valami kísérlet történik a szereplők szeparálására. Abban az esetben, ha a biciklisáv az úttestből lett leválasztva, akkor az értelemszerűen szűkebb lett, a keskenyebb sávokban kisebb a manőverezési lehetőség.
És bizony-bizony, az ilyen helyeken nagyon óvatosan, és be kell valljam, némileg tele gatyával hajtok! Mert mi van akkor, ha valami váratlan történik, például a biciklis megcsúszik valamin vagy egyszerűen csak valami elvonja a figyelmét és "kilép" a sávjából? Máris megtörténik a baj!
Illetve mivel a kerékpárosokra fokozatosan ügyelek, kevesebb figyelem jut a bal oldalamon "gépészkedő" autósokra, és ha ott történik valami "hajmeresztés", akkor előfordulhat, hogy nem veszem időben észre, és máris megtörténik a baj.
Ugyanez igaz a járdára festett biciklisávra is, csak fordított előjellel.

A fentiek alapján talán érthető, hogy miért nem kedvelem a budapesti biciklizést. Sem autósként, sem gyalogosként nem tartom biztonságosnak, mivel nincsenek kialakítva a Hollandiában látott - tehát létező - megfelelő körülmények. Arra, hogy magam is biciklire pattanjak, nem is merek gondolni, egyszerűen félnék ilyen körülmények között!
Úgyhogy sok sikert kívánok Promontornak, de eszemben sincs követni a példáját!