Megkóstoltam. Mivel annyira rosszat hallottam már róla. Mert az ilyesmi mindig vonzó. Csak jobb lehet, mint a híre. Persze azt nem tudom, hogy a kipróbált Szamos Edisön mennyire kompatibilis azzal, ami a Nagy Ünnepi Balhét kiváltotta, úgyhogy a leírtak csak erre verzióra vonatkoznak.
Szerintem az Ország Tortája jó kezdeményezés. Augusztus 20. amúgy is egy jó ünnep. Ilyenkor mindenki szabin van, a politikusok is, így nem rontják el az ünneplést hülye beszédekkel, maximum a Szent Jobb Körmeneten jelennek meg, mint biodíszlet.
Így lehetőség van a normális ünnepelésre.
Az ünnepléshez jól illeszkedik az Ország Tortája. Mert az ünnepet a hagyományok, rituálék (is) teszik ünneppé. Lehet várni, melyik konstrukció lesz kiválasztva, illetve aznap meg is lehet kóstolni.
Ezen még az sem tud sokat rongálni, hogy kicsit érdekesre, mondhatni magyarosra - de elvégre nemzeti ünnep lenne - sikerült a kiválasztás, hogy hogy nem, de ismét a Zila cukrászda terméke lett a győztes. Ötből immáron negyedszer. Pedig van még néhány reprezentatív cukrászda az országban - Auguszt, Daubner, hogy csak a fővárosiak közül említsek kettőt -, de valahogy mindig a Zila nyeri a versenyt.
Ami viszont lehangolt, az a kölestorta. Ahogy a Zasszony megjegyezte, egy torta legyen tömény. Ahogy meg én fogalmazok, egy ünnepi torta ne egészséges legyen, hanem finom. Vagyis olyan csokis, az sem baj, ha nagyon laktató. A tavalyi szilvagombóc torta például ilyen volt. Ráadásul már a fogyasztása is izgalmas, szépen körbe lehet eszegetni a szilvakrémet, a végére hagyva a marcipános gombócot.
Nade egy kölestorta milyen már?
Nagyon nem is törődtem volna vele, ha nem lett volna körülötte akkora balhé. De lett. És az ünnepek elmúltával a kíváncsiság került előtérbe, hogy milyen is lehet valójában. Így múlt vasárnap ebéd utáni süteményezés ürügyén betereltem a Kiscsaládot a Szamosba, és komoly, elemző arccal kikértem a kölestortát. (De mitől kecskeméti? Gyerekkoromban sokat nyaraltam Kecskeméten, de kölessel sehol sem találkoztam.)
Óvatosan nyestem le villámmal az első falatot, ügyelve, hogy ne szabaduljon ki a baracklekvár a tetejéből, mivel natúr akartam megkóstolni a tésztát és a habot.
A kritikák ellenére - vagy a Szamos kicsit "kommerszizálandó" visszavett a kölesből - nekem nem tűnt ehetetlennek a tészta, kicsit olyan "karcos" - nem olyan sima, mint az egy tojássárga, egy kanál liszt, egy kanál cukor tésztánál -, mint egy "morzsás" sütemény alapja. A habbal sem volt semmi gond, gyümölcsös-túrós-zselatinos tortafelsőre emlékeztetett.
A második falatnál aztán kiszabadult a baracktó, végigcsurgott a tortán, majd elterült a tányéron. Innentől kezdve lehetett mártogatni bele a süteménydarabokat, íze uralta a süteményt. Nem volt fullasztóan tömény, éppen csak megfelelően édes.
A rárakott csokoládé-pasztillát a végére hagytam, igazi tömény étcsoki volt, kellemes csokoládé-utóízt hagyva a számba jól körberöhögte az egész "egészséges torta" felhajtást.
Összességében nem volt rossz ez a sütemény, nem értem, miért kellett tömegesen utálkozva a szemetesbe dobni az Ünnepen. Viszont egyáltalán nem egy nagy durranás, nem valószínű, hogy - a tavalyival ellentétben - bármikor a jövőben ezt fogom választani...