Na, most jön az a poszt, amihez Sztív kajánul be fogja kommentelni, hogy "mondtam, hogy én sose vennék Skodát"...
De én megtettem... Kb. négy éve... Mert a régi tönkrement, meg amúgy is öregecske volt már...

A blogger alapvetően nem egy "autóvalaslózirais" típus... A közeli belvárosi munkahely (jó tömegközlekedés vs. parkolási díj) a hétközi autózást mindig is kizárta, és hétvégén sem szeretek csak azért autóba ülni, hogy menjen.
Ilyenkor szokás mondani, hogy minek az ilyennek autó, pláne új. Többet fizet évente, mintha taxival menne.
Erre a válasz az, hogy pont azért. Ha már megvettem, akkor legalább tíz évre tervezem használni, nem kell lecserélnem négy év múlva, mert akkor már annyi kilométer van benne, hogy nem éri meg szervizelni... Ha meg tíz évig nálam van, akkor mit érdekel, hogy közben mennyi az értéke?
Meg ez a taxizás alapvetően nem egy jó ötlet. Persze, majd egy kétórás idegőrlő teszkozás után, ahelyett, hogy végre hazamennék, még várjak egy taxira is... Illetve ha a Zasszony kitalálja, hogy még benézünk a Praktikerbe valami műanyag edényért, akkor majd szépen otthagyom a csomagtartóban a tíz szatyor kaját...
Aztán a Kiccsajok miatt azért sem jöhet szóba a taxi, mert nem kell beléjük gyerekülés. Meg majd januárban, a legnagyobb influenzaszezonban, ki tudja ki után fogom belerakni a gyerekeimet...

Tehát beruháztam a Skoda legkisebb modelljébe, minden gazdaságossági "érv" ellenére. Tettem mindezt az Érdi Skodakereskedésben. Hogy miért? Nos, ez egy hosszú történet, kár, hogy akkor még nem volt blog, jókat derült volna a Kedves Olvasó. De lehet, hogy majd még megírom "témaszegényebb" időszakban...
Most csak annyit, hogy nagyon kedvesek voltak, így természetes volt, hogy az amúgy is kötelező szervizre a távolság ellenére odavittem...

Az is pár kilométer, úgyis visszakérdeztek, hogy mennyi, amikor bemondtam az első évi adagot. És ezzel le is került a téma a napirendről... Ellentétben a kedves "sufniszervizzel", ahová az öreg autót hordtam. Ott a kedves szerelők enyhén szereptévesztésben voltak, és a megtett kilométerek számát afféle "férfiasság-hosszabbítónak" gondolták, és mindig az orrom alá dörgölték - afféle "majesztróbizalmaskodás" formájában -, hogy az övék a nagyobb... Nem mintha bármi közük lett volna ahhoz, hogy hány kilométer van az autóban, elvégre a dolguk a szerelés, nem pedig a statisztikakészítés lett volna.

Érden viszont a munkafelvevő általában "frontoffiszos", így az élcelődő megjegyzések el szoktak maradni...
Meg valahogy az árak sem szálltak el soha az "évi rendes látogatás" alatt... Meg szoktam kérdezni előre, hogy mennyi, és annyi is szokott lenni... A kétéves olcsóbb is lett, mert megmérték a fékolajat, és mivel rendben volt, nem cserélték...

De most már térjünk rá a bowdengyűrűre! A minap - újkori rossz szokás szerint - elindultam a Kiccsajjal az oviba. Éppen ráfordultam a Forgalmas Főútra, és a gyorsítás miatt sebességet váltottam, amikor egy rövid kerregést hallottam. Gondoltam, nem jött össze a váltás, gyorsan kinyomtam a kuplungot, és újra próbálkoztam.
Sikertelenül, mivel a sebváltó kar csak lifegett, nem lehetett rendeltetés-szerűen használni.
- Nem kéne ezt erőltetni nagyon - gondoltam -, és lehúzódtam az út szélére. Majd eszembe jutott, hogy van nekem jófajta Skoda Assistance-om, felhívom őket. Meg az is, hogy ilyesmi már tizenöt éve Apukámmal is előfordult, majdcsak küldenek egy szakit, aki megreparálja. Valami füzetben megtalálom a telefonszámot - a kártya persze nem volt nálam -, de - jó pont - be tudnak azonosítani rendszám alapján. Majd közlik, hogy szakit nem tudnak küldeni, de eltrélereznek az általam választott szakszervizbe.

Megnevezem az érdit, kérdezem, mibe fog ez fájni nekem. Mondja, ingyenes, kivéve, ha a helyszínen úgy döntök, hogy inkább máshol javíttatom.
Ám legyen... Gyors telefon Apukámnak, hogy vigye már el a Kiccsajt oviba, meg hozzon egy kis pénzt is. Fél óra múlva jön a tréler, benne nagydarab, kopasz fickó, de minden sztereotípia ellenére nagyon kedves. Óvatosan felcsévéli a kocsit, majd útközben jól elbeszélgetünk a biopiacról, biozöldségekről. Mármint, ha egy répa bevallottan Olaszországból lett behozva, akkor miért higgyük el, hogy tényleg nem lett megvegyszerezve. Megállapodunk abban, hogy nem hisszük el.
Közben megérkezünk Érdre, eszembe jut, hogy vajon az Assistance szólt-e, hogy jövünk. Ciki lenne, ha közölnék, hogy nyakig vannak melóval, jöjjünk vissza egy hét múlva.

Bemegyek a szalonba, és proaktívan közlöm, hogy ideküldött a "gólpassz", és engedjék be a trélert. Beengedik. A munkafelvevő kimegy, nézegeti alulról a kocsit.
Kezdek aggódni, szemem előtt elszálló tízezresek rémképe lebeg. Majd leengedik a trélerről, és felnyitják a motorháztetőt. Picit matatnak benne, majd azt látom, hogy a kocsi magától - pontosabban vezető által - "rükvercelődik" be a műhelybe. (Mondjuk én is inkább megnézném, mintsem kézzel gurigázzam be...)
- Na, megint én voltam a hülye? - kérdezem.
- Á, dehogy - mondja az egyik szerelő - eltört a sebváltó bowden gyűrűje, az ugrott le.

Megnyugszom, akkor olyan nagy baj nem lehet... (A régi klasszikus Lenines viccet idézve, pedig az egész sebváltót is "kicserélhették" volna...) Közben előkerül a Főnökasszony.
- Nem indul az autó? - hangzik az első kérdés.
- Indulni indul - felelem -, csak sebességbe nem lehet tenni!
- És miért nem minket hívott?

Mondom, elsőre a "gólpassz" jutott eszembe, ők meg azt mondták, hogy szerelőküldés márpedig nincs.
- Dehogy nincs! - hangzik a válasz - Legközelebb őket hívjam közvetlenül, akár éjjel-nappal, küldenek szerelőt!

Közben látom, hogy megemelik a kocsit, kezdődik valami "misztikus matatás". Ez annyira nem érdekel (Most mit csináljak? Az, hogy pár tucat állig beöltözött manus felváltva tuszkol egy vulkanizált gumidarabot, az végtelen sokáig leköt, de az, hogy mi van egy autó motorterében, abszolút hidegen hagy...), úgyhogy bemegyünk a szalonba.

Kicsit beszélgetünk, kapok egy kávét, tisztázzuk, hogy vizsgáztatnak is, majd nyáron viszem.
Közben elkészül az autó, megkapom a számlát, az új bowdengyűrű van rajta meg hat(!) perc munkadíj. Összesen háromezer-ötszáz forint, nem hiszem, hogy a "sarki szerelőguru", akit minden "valamirevaló" autós ismer és ilyenkor elő is szokott hozni, ennek alá tudott volna menni. Mindezt pénztáron keresztül számlára, míg a majesztrók mindig megoldják, hogy ilyen csacskaságokról szó se essen... 
Innen már csak a hazaút van hátra, a fél órás "gyerekszállításhoz" képest tizenegyre már otthon is vagyok...

Mi ebből a tanulság?
Az első az, hogy ha ez egy mozgó alkatrész, akkor lehet, hogy nem műanyagból kéne gyártani, mert az 60 fillérrel olcsóbb.
A második, hogy értem én, hogy a szállítás nem került semmibe, illetve "csak" a négy év Assistance díjába, amivel ez ember eleve úgy kalkulál, hogy akkor jó, ha nem "dolgozzák le", de azért nagyon vicces, hogy a tréler az első és egyetlen megoldás. (Azt nem kérdeztem meg, hogy a cseréhez tényleg szükség volt-e a műhelyre, vagy megoldható lett volna-e az "út szélén" is.)
A harmadik, hogy bizonyára vannak lehúzós szakszervizek is - nem véletlen, hogy nem a Dél Budai Főintézményt kértem, de ez szintén egy másik történet... -, de a kivétel erősítheti a szabályt, vagyis inkább viszem ide a kocsit a garancia lejárta után is, mint a lekezelő stílusú, gyanús "sufnimajesztróhoz"...