Tavaly is már az utolsó meccs előtt írtam... Most is, pedig mekkora a különbség! Egy éve a mezőny végefelé kullogtunk, semmi jelentősége nem volt a zárómérkőzésnek... Most pedig...
Pedig az előjelek nem ezt mutatták. A tavalyi vébét követően, az évközi felkészülési tornán sem volt meggyőző a teljesítmény, bizony, én már acéloztam a lelkemet, hogy ebből bizony kiesés lesz. Aztán - némileg váratlanul - "leigazoltuk" a Volán két meghatározó játékosát, és egycsapásra megváltozott a helyzet.
Valljuk be, ezzel a lépéssel át lett lépve egy határ. Korábban is voltak "frissmagyarok" a csapatban , de most fordult elő - talán Sevela-t leszámítva, aki kapus, vagyis itt is van "de" - először, hogy olyanokat igazoltunk, akiknek nem sok közük volt hazánkhoz, amíg ide nem jöttek. Ennek morális vonzatait lehet boncolgatni, de én úgy érzem, hogy két olyan játékossal gazdagodtunk, akik olyanok, mint a gyönge palántának a karó, vagyis "megtámasztják" a csapatot. Nem hiszem, hogy a negyvenéves Banham bárkitől is elvenné a lehetőséget, reálisan számolva még egy-két év "lehet benne", és nem mindegy, hogy a most odakerült fiatalok milyen szintű csatákban edződnek. Úgy vélem, mindkét játékosnak hozzáállása és teljesítménye alapján helye van a csapatban, nem csak azért kerültek be, mert a tengerentúlon születtek.
Az erősítés már a közvetlen felkészülés alatt látszott, olyat tettünk, amit még soha, egy héten belül kétszer megvertük az osztrákokat, és a szlovének elleni derbi is teljesen vállalható volt.
Már kezdtem bizakodni, amikor jött Bartalis sérülése, meg az, amit csak úgy tudok nevezni, hogy az IIHF hülyesége, vagyis Sofi kétmeccses eltiltása. Ugyanis ez a két meccs így illogikus. Az is egy érdekes történet, hogy egy szövetség által kiszabott büntetés miért befolyásolhatja egy másik szövetség válogatottjában történő szereplést - nem nehéz gyorsan "összeesküvés-elméleteket" gyártani -, de ha már így adódott, akkor az miért nem évül el a szezon végével, vagy tart az eltiltás teljes időtartama alatt? Miért pont csak az első két meccsre vonatkozik?
Mindegy, ez már történelem, "öt perccel" a kezdés előtt el lehetett felejteni a felkészülést, lehetett új sorokat kitalálni. Arra a vébére, amit leginkább úgy jellemeznék, hogy csupa olyan dolog történt, ami még sosem.
Először is, ez az első rendezvény, ahol nincs lefelé kilógó csapat, így fordulhat elő, hogy azt a Japánt, amit tavaly két perc választott el az A csoporttól, lehet, hogy holnap délután már két idény fogja.
De nézzük a meccseket:
1. Tipikus nyitómeccs. Ráadásul ennek mostanában nagyobb a tétje a korábbiaknál, hiszen aki itt nyer, az egy picit fellélegezhet, aki kikap, az viszont kezdhet a kiesés ellen játszani. Ezen a meccsen látszott, hogy mennyire fontos volt a honosítás, szerintem ha nincsenek a "frissmagyarok" - akik bizony vérbeli és nem "hungarian" profik, vagyis a kellő pillanatban is hozták, amit tudnak, nem tojtak be -, akkor ebből sima vereség lett volna. De nem lett, kétszer egyenlítettünk, majd fordítottunk, lehetett felfelé nézni. Az első sor mellett nagy dicséret illeti a Hári féle alkalmi alakulatot is, talán ők jelzik a legjobban, hogy azért a "bennszülöttek" között is vannak a feladathoz egyre jobban felnövő játékosok.
2. Ez volt az a meccs, ami miatt már ma írom a bejegyzést. Szépen megmutatta, hogy lehet, hogy feljutunk, de egyenlőre nincs sok maradásunk az elitben. Viszont vegyük észre, hogy a kazahok csak egy gólt lőttek egyenlő létszámban, és nagyon komolyan vettek minket, különben nem csaptak volna akkora hisztit a meg nem adott góljuk miatt. Kiderült, hogy Banhamék hiába vérprofik, nem véletlen, hogy nem a kanadai válogatottban játszanak.
3. Ez volt az meccs, amikor nem azért sikerült megemésztenünk a "nagy falatot", mert elképesztő szerencsénk volt, vagy mert az ellenfél nem vett minket komolyan. Sofi visszatért, most először a címben szereplő taktikát játszottuk. Az edző kitalálta, a csapat meg meg tudta valósítani. Sokat és jól koriztunk, ütköztünk, belőttük a helyzeteket. Persze lehet "dezni", hogy ez egy megfiatalított, "Made in Italy" olasz válogatott, de ez legyen az ő dolguk, nem ezért győztünk. Hanem azért, mert végig uraltuk a meccset, jobbak voltunk.
4. Ez volt ez a meccs, ahol az első negyedóra után elkönyveltem, hogy ki fogunk kapni. Mentünk, daráltunk, óriási helyzeteink voltak, de semmi nem ment be. Na, ilyenkor szokott lenni, mint 2005-ben a britek ellen, hogy a nagy rohamban mi kapunk gólt. Ez be is következett! Egy nem túl "életmentő" kiállítást kihasználva az ukránok megszerezték a vezetést, majd egy hibát követően megduplázták az előnyt. Ezután az történt, ami nem szokott. Ment tovább a "kekszdarálás", és a végén az ukránokból is "teasütemény" lett.
És, hogy miért egy nappal korábban írom a bejegyzést? Mert nem érzem az értékelés szempontjából fontosnak a holnapi meccset! Persze nagyon szeretném, ha feljutnánk, jól jönne egy újabb kirándulás a "nagyok" között, de már most elmondhatjuk, hogy újra van csapatunk! Visszaszereztük helyünket a DIV I/A a feljutásra mindig esélyes élcsapatai között, ez a lényeg!
A többi meg holnap eldől. De akármi is lesz az eredmény, hamarosan eljön az az idő, amikor az Ocskay-Palkovics-Szuper fémjelezte csapatot már nem Aranygenerációként, hanem Első Aranygenerációként fogjuk emlegetni...
Update 2015.04.26. 8:44: Tessék, lehet ízlelgetni: Második Aranygeneráció! A vezető gólunk szimbolikus, a "bennszülött" Hári lőtte, miután a "frissmagyar" Banham "megzúzta" a lengyelek kapusát.