Annak ellenére, hogy még nincs is vége. Ugyan hátra van még a japánok elleni derbi, de a lényegi kérdések már eldőltek, se feljutni, se kiesni nem fogunk, annak pedig, hogy negyedikek vagy ötödikek leszünk, semmi jelentősége.
Semmi jelentősége, hiszen a DIV-1/A úgy van kitalálva, hogy kevés, viszont egymáshoz tudásban elég közel álló csapatból áll a mezőny, vagyis egy-egy meccsnek, momentumnak rendkívül nagy szerepe lehet. Ha pl. a szlovénok első gólja előtt a bíró úgy értékeli, hogy Hete már fogja a korongot, és lefújja az akciót, az osztrákok elleni első meg nem adott "hálóérintésünknél" viszont nem, akkor lehet, hogy 2-3 ponttal beljebb lennénk, és holnap a feljutásért játszhatnánk.
Nincs semmi jelentősége azért sem, mert az idei csapat erősen rebootolt. Az idén először - Tokajit leszámítva - már senki sincs az 1998-ban "berobbant" generációból, teljesen új csapatot kell szervezni, ki kell alakulni az új vezéregyéniségeknek, újra be kell gyűjteni a kollektív tapasztalatokat, meg kell szerezni a rutint.
Mindezt megváltozott körülmények között.
Már nem igaz, hogy a válogatott játékosait egy-két klubcsapat adja.
Már nem igaz, hogy a leginkább érintett alakulat edzője egyben a szövetségi kapitány is.
Már nem igaz, hogy az egyes sorok, hátvérpárok, csatártriók évről-évre együtt játszanak, kiskoruk óta ismerik egymást.
És ezeknek a játékosoknak nem a bányászbéka feneke alól kellett elindulniuk, hogy az évek hosszú során a csúcsra jussanak, hanem a nagy elődök nyomdokain haladva, igen magas szinten, kimondva-kimondatlanul nagy elvárásoknak kellene azonnal megfelelniük.
Valljuk be őszintén, ez most nem sikerült. Nem lehet évekig, évtizedekig folyamatosan erőn felül teljesíteni, állandóan csodát tenni.
Valljuk be őszintén, ez nem baj, várható volt.
Nézzük inkább, hogy milyen meccseket játszottunk:
1. A veszélyes, ám előzetesen kisebb tudásúnak vélt ellenfél ellen ügyes, taktikus játékkal szép előnyt építettünk fel, de nem sikerült végig koncentrálni, ezért megint majdnem baj lett. Tavalyhoz képest előrelépés, hogy az előnyépítés fázisa tovább tartott, így megúsztuk a vereséget.
2. Az ellenfél az első percektől szétkorcsolyázott minket, még látszólagos esélyünk sem volt.
3. Elvileg kiegyenlített volt a játék képe, gyakorlatilag a rutinos ellenfél megnyerte a meccset azokban a percekben, amikor lehetősége volt rá, a maradék időben meg kontrollálta a mérkőzést.
4. A "lejutó" csapattal végig egyenrangúan játszottunk, de hiányzott az a bizonyos plusz ahhoz, hogy a döntő szituációkból mi jöjjünk ki jobban, így nem nyertünk. Viszont a korábbi években megszokott fíling megvolt.
Úgy vélem, volt ebben mindenféle, ahogy egy új, de reményteljes csapatnál ez előfordulhat. A japánok ellen bármelyik verzió előfordulhat, esetleg az is, hogy simán lemossuk őket - na, erre azért nem tennék nagy pénzt -, de ennek ellenére ez a meccs már inkább felkészülési mérkőzés a következő VB-re.
Jöjjön még egy gondolatsor, egy olyan dologról, amit nem tudok bizonyítani, lehet, hogy nem is létezik, viszont a hosszú évek tapasztalata, eseményei alapján mégis létezőnek tűnő jelenség.
Konkrétan, hiába tesz meg egy fejlődő hokiközösség mindent a sikerért, az nem jön azonnal, az csak hosszú évek kitartó munkájával, a tapasztalatok megszerzésével, a kötelező "bukások" megélésével lehetséges.
A koreaiak hiába szívták fel magukat, léptek be az Ázsia Ligába, honosították a kanadaiakat, ez most csak részbravúrokra volt elég, ezzel együtt is elég simán kiestek.
A japánok évek óta ott vannak a csúcs közelében, lehet, hogy most el is érik.
Viszont a dolog mintha fordítva is igaz lenne. Az osztrákok kerete hiába gyengült meg, hiába vannak túl erős morális válságon, hiába rezgett háromszor is a léc, valahogy mindig sikerült a javukra fordítani a mérkőzést.
Mi a tanulság? Semmi különös. Dolgozni kell továbbra is... Szurkolni kell továbbra is...
UPDATE 2014.04.26 8:01: Na, tessék! Megint kiderült, hogy az élet sokkal bölcsebb, mint a blogger! Nem csak jó kis edzőmeccs sikeredett, de a fiúk akkora erkölcsi tartásról tettek tanúbizonyságot, olyat tettek, amire én nem nagyon emlékszem, hogy bárki más is tett volna. Itt most nem arra gondolok, hogy nem lötyögték végig a meccset, hanem arra, hogy egy perccel a vége előtt is volt szív lehozni a kapust és egyenlíteni, ezzel kikaparva a gesztenyét másoknak. Gondolom, a "célszerű" eredményt ezek után már sikerülni fog összehozni szomszédainknak...