Írtam már a Kiccsaj üléséről. Azóta sikerült begyűjteni egy rendkívüli mosást. Össze lett rókázva. A baleset okaként különböző források mást-mást jelölnek meg, szerintem nem kellett volna rántotta-kakakó kombóval kezdeni az utazás napját, a Zasszony szerint meg nem kellett volna száznegyvennel "tépni" az M5-ön.
Keresztszüleimet látogattuk meg a legutóbbi Négynapos második napján, csak elfelejtettek szólni a kamionosoknak, hogy most ünnep van, tessék átengedni az aszfaltot a magamfajta hétvégi autósnak. Hát nem engedték! Vonultak hosszú tömött sorban... Mit lehet ilyenkor tenni? Beállni a kammer mögé nem szerencsés, előbb utóbb jön mögöttünk egy másik, és akkor lehet rettegni hogy milyen helyes kis kocka marad a bloggerből és családjából baleset esetén. Marad hát, hogy az ember kimegy a belsőbe, nyomja, ahogy meri - százötven fölött már nagyon majrézik a szerző, hiába új a járgány - közben sűrű pillantásokat vet a tükörbe, mikor éri utol egy "nálánál is nagyobb barom", majd amint lehet vissza a külsőbe. Egy ilyen manőver közben hallom a Zasszony hangját hátulról, hogy azonnal álljak meg, öklendezik a gyerek. Az M5-ös kellős közepén.... Azt azért nem, de szépen kihúzódtam a külsőbe a kamionok közé. Későn... A kisróka megszületett. Most már muszáj volt megállni. Márcsak a terjengő "illat" miatt is. De kénytelen voltam türelmesen döcögni a kamion mögött, a Zasszony rámparancsolt, nehogy száguldozni merjek, nehogy testvére szülessen a rókának. Hiába tiltakoztam, hogy így meg "aparóka" fog születni. Ecseteltem már az apaság megpróbáltatásait, de a hányásszag minden eddigit "alulmúlt". Egyre erősebben öklendezve próbáltam a két kamion között tartani az autót, míg végre feltűnt a Mizse Motel. Ott végre sikerült megállni. Mindig is meg akartam ott állni, megnézni, hogy mi is ott az a valami az út mentén. Hát most sikerült... A Zasszony átöltöztette a gyereket, amennyire ilyenkor lehet eltakarította "ravaszdit", egy kis friss levegőhöz én is hozzájutottam. Persze a Kiccsaj is jött velem, azonnal becélozta a motel játszóterét (úgy döntöttem, a következő írásig a saját "púpom" terhére megpróbálok összeütni nekik egy kis ingyenreklámot, elvégre "érdekes" dolgokat hagytunk a kukájukban), rohant a hinta felé, láthatólag engem viselt meg jobban a baleset. (Azért "bosszúból" nem hagytam hintázni, kajánul vigyorogtam, hogy a "nettó szivatást" az Aggódó Apa szerepe mögé bújva vezethettem elő...) Némi viaskodás után visszatuszkoltam az ülésébe, ami a Zasszony tevékenységének köszönhetően már kevésbé volt "reloaded", és immáron kevésbé elviselhetetlen illatösszetételben folytattuk utunkat.
Hazaérve jött a leggyötrelmesebb stáció, le kellett szedni az ülésről minden mozdítható alkatrészt. Aznap este nem vacsoráztam...
Szerencsére a mosógép gyomra nem ilyen finnyás, másnapra ismét gyári illatban szimatoztak a darabok. Érthető okból, nem siettem el a visszapakolást. Inkább szellőztettem a kocsit. Mert a "veresbundás" a kiszedhetetlen övrészbe is befészkelte magát. Holnap elutazunk, úgyhogy ma délután muszáj volt nekiállnom. Rögtön az elején "kacajra fakadtak a csavarok", azt a csattos zsineget, aminek húzásával állítani lehet az övet, képtelen voltam átnyomni az ülés alsó részén. Hiába dugtam be az egyik végén, nem jött ki a másikon. Próbáltam nyomni, nem ment. Közben besötétedett, gondoltam kiszerelem, felviszem, lámpafénynél jobbak ez esélyeim. Ahogy kivettem, előredőlt, a csattokra hatni kezdett a gravitáció, és szépen átcsúsztak a nyíláson. Most én röhögtem diadalittasan a "csavar képibe". Hamár fölvittem, a Zasszony kimosta az öveket is (naná, hogy nekem kellett mindenféle extrém pózban a mosdó fölé tartani, csak kétszer csíptem oda az ujjamat...), majd némi szárítás után nekiálltunk összelegózni. Mint egy háromszereplős "művészfilmben" én az alsó, a Zasszony a felső végét állt neki "megdolgozni", negyven perc és kétszeri újrakezdés után végre egyben volt.
Most már csak egy dologtól rettegek. Mi van, ha Gergő múltkor nem árulta el a beszerelés minden titkát...
