Elballagtam a szomszéd kispostára, és befizettem egy csekket. A művelet közben - kb. a visszajáró összerendezgetésekor - a hölgy nekemszegezte az alábbi kérdést:
- Tud róla, hogy a Postánál nemcsak levelet lehet feladni, hanem értékbiztosítást is lehet kötni? - vagy valami hasonló.
- Nem, és nem is akarok róla tudni! - hangzott a válasz.

Miért is nem akarok tudni róla? Mert ez a fajta tukmálás egyszerűen zavar. Alapvetően minden olyan próbálkozást utálok, amikor személyesen vagy telefonon kezdenek zargatni, hogy vegyek valamit. Ez utóbbit általában vasárnap délután, de lehetőleg Forma-1 vagy hokimeccs alatt, és természetesen akkor, amikor alszik a Kiccsaj. Telefonos zaklatásban a "kedvencem", amikor elkezdenek érdeklődni, hogy hol voltam nyaralni az utóbbi két évben. Ilyenkor - hangulattól függően - az alábbi módszerek egyikével szoktam lerázni őket:

1. Az első kérdés után visszakérdezek, hogy "És ön hol volt nyaralni az elmúlt két évben?".
    Erre általában az szokott lenni a válasz, hogy miért érdekes ez. Ilyenkor el szoktam
    magyarázni, hogy ha én válaszolok a kérdésére, akkor úgy illik, hogy ő is válaszoljon az
    enyémre. Itt el is szoktak köszönni.

2. Megkérdezem, hogy kereskedelmi célú hívásról van-e szó. Erre kénytelenek igennel    
   válaszolni. Ilyenkor közlöm, hogy a családi "poliszi" alapján csak akkor tudom      
   végighallgatni, ha előzetesen befizeti az ilyenkor szokásos telefonfenntartási   
   hozzájárulást. A válasz minden esetben mélységes felháborodás, hogy miért kéne neki
   fizetni. Elmagyarázom, hogyha megveszem a termékét, akkor neki abból haszna van, ami
   nem jöhetne létre, ha én nem tartom fenn a telefont. Tehát úgy méltányos, ha 
   hozzájárul a költségekhez. Az első kérdés már nem szokott elhangozni, marad az
   elköszönés.

3. Ha közli velem, hogy rögzítik a beszélgetést, akkor jelzem, hogy itt be is fejeztük, mert
   ez nem ügyintézés, ahol igazolnia kell, hogy én bíztam meg, a marketingolás 
   elszámolása érdekében pedig nem vagyok hajlandó elviselni a személyiségi jogaim
   megsértését. Ha nem közli, akkor a beszélgetés egy pontján váratlanul megkérdezem,
   hogy rögzíti-e a beszélgetést. Ezt nem tagadhatják le, mivel a kérdés is rögzítésre kerül.
   Az igenlő választ követően közlöm, hogy erre nem hívta fel a figyelmem, pedig ez
   törvényi előírás, ezért mind őt, mind a cégét fel fogom jelenteni. Ilyenkor már csak a
   telefont kell letennem, az elköszönés is el szokott maradni.

De térjünk vissza az eredeti történethez. Miért is vennék igénybe bármilyen szolgáltatást a Postától?
Talán azért, mert megbízhatóak? Ugyan! Az elmúlt két évben "elhagytak" egy ajánlott (angolul registered, vagyis regisztrált, nyomonkövethető) levelet.
Talán azért, mert gyors, pontos kiszolgálás van náluk! Ugyan! Karácsonykor a Zasszony barátnője küldött két ajánlott levelet. A postás "természetesen" nem jött be, csak bedobta a két cetlit. Kb. fél órás sorbanállás után a hölgy az egyik levelet nagy nehezen megtalálta, a másikat az egész helyiség átkutatása után sem. Kérdezte milyen alakú a küldemény? Honnan tudjam, nem én adtam fel, én megkapni szeretném! Megnézi a gépben, üdvözült arccal közli, hogy nincs benne ez a szám, tehát levél sincs. Kérdezem, akkor mit dobott be a postás. Erre közli, hogy adjam meg a számom, majd felhívnak ha meglesz. Megadom, majd én is kérek egyet, ahol érdeklődhetek. Ő olyat nem tud adni, különben is egy óra múlva vége a műszakjának. Kérem a főnököt, elmondom mi a helyzet, mondja, hogy megnézik, de legalább ad névjegyet. Fél óra múlva hív, hogy megvan a "nem létező" küldemény, mehetek vissza érte.
Talán azért, mert ügyfélbarát szemlélet uralkodik? Ugyan! Az egykoron installált hat ablakból csak három van nyitva, abból kettőnél csak levelet lehet feladni, hiába áll a sor a csekkesnél.

Egy pillanatra tételezzük fel, hogy a fenti esetek nem riasztottak el, valamint éppen csekkfeladás közben támad sűrgős értékbiztosíthatnékom. Akkor már csak némi mazochizmus szükséges a biznichez, hogy ott vásároljak, ahol egyszerűen felelősségre vonnak ("Tud róla,..."), hogy nem ismerem az eladó termékpalettáját.
Vajon, hogyan képzeli a posta a lebonyolítást? A hölgy bezárja az egyetlen csekkes ablakot, és elvonulunk szerződést kötni? Vagy az egyre ingerültebb tömeg füle hallatára fogom bediktálni a lakcímemet, meg hogy mekkora is az az érték amit biztosítani szeretnék? A lakáskulcsot nem kéne előzékenyen a pulton hagynom?

A hölgy nem adta fel. A pecsételés közben jelezte, hogy vagyonőr szolgáltatásuk is van. Ekkor megkérdeztem, hogy ezek szerint vége a sztrájknak, mert mintha azt olvastam volna, hogy fellázadtak a kupeckedés ellen. Mire a hölgy megtörten közölte, hogy nekik bizony egy kvótát teljesíteni kell, különben bezárják az egységet.

Hát zárják! Inkább legyőzöm a lustaságomat, és a maradék pár csekket is átteszem átutalásra, meg az évi néhány csomagot elküldöm csomagküldővel, (egyéb szolgálatást a telefon és az e-mail elterjedése óta úgysem veszek igénybe) minthogy bármit is vegyek egy olyan cégtől, amely zaklatja az ügyfeleit, ráadásul úgy, hogy a "zaklatóemberek" pénzét is megspórolja, helyette szerencsétlen "rabszolgáit" fenyegeti meg állásuk elvesztésével. Legfeljebb kihal egy szép hobby, a bélyeggyűjtés...