Nézem a foci EB-t. Illetve nem nézem, de egy hét elteltével elért hozzám is. A foci a legnépszerűbb sport, legalábbis itt, Európában. Nem véletlen, hogy a nagy futballeseményekhez hatalmas felhajtás is jár. Szinte minden tv adja a meccseket, a városban sörsátrak és egyéb rátelepülő rendezvények tucatjai várják az érdeklődőket. Ezek után nem csoda, hogy a magamfajta megveszekedett jégkorongrajongót is előbb-utóbb elkapja az esemény varázsa, és bele-bele néz a meccsekbe. Leginkább az Eb hangulata miatt. Mert a meccsek nem nagyon tudnak lekötni, a jégkorong sokkal izgalmasabb, látványosabb sport. Miért is?
Először is a fociban nincs tiszta játékidő. Ez arra ösztönzi a játékosokat, hogy tötymörögjenek, húzzák az időt. Játékmegszakításkor a kedvezményezett fél játékosa megkeresi a labdát, komótosan elhelyezi a megfelelő ponton, megigazítja a cipőfűzőjét, messziről nekifut, és huss már el is telt egy-két perc a játékból. Ezzel szemben a hokiban, ha harsan a sípszó, akkor az óra rögtön megáll, a bíró azonnal begyűjti a korongot. Időhúzásnak értelme nincs, lehetőség sem adódik, mert ha a segédzebra feláll a bedobóponthoz, akkor a játék hamarosan folytatódik.
Ez az időhúzás különösen a végjátékban idegesítő, amikor az egyik csapat nagyon támadna a Nagyon Szükséges Gól megszerzéséhez. Ha ilyenkor kimegy a labda, akkor az ellenfél az egész hosszabbításra megszavazott időt el tudja mismásolni a fent vázolt időhúzási eljárás segítségével. Ha ebben a szakaszban a védekező csapat szabadrúgást is kap, akkor újabb percek telnek el fetrengéssel, a bibi simogatásával, esetleg egy komplett orvosi stáb is beszalad, és a pályán bemosakodva elvégez egy nagyműtétet. Ezzel szemben a hokiban az utolsó percben annyi minden tud történni. Hatalmas nyomás, akár 2-3 buli, 5-6 kapuralövés, a hálóőr lehozatala, - és a vele gyakran együtt járó üres kapus gól - jó esetben az utolsó pillanatig fokozódó izgalom, dráma, szívinfarktus.
A játék sava-borsa a gól. Ami legegyszerűbben kapuralövésből tud születni. Ebben is sokkal jobban áll a hoki. Egy hokimeccsen nem ritka, hogy 50-60 lövést is feljegyeznek, nézem az EB statisztikáit, eddig 18 volt a maximum.
Maga a játék is valahogy sokkal körülményesebbnek tűnik. Ha egy csapat a saját tizenhatosánál megszerzi a labdát, mire eljut az ellenfél kapujához 5-6 passzt meg kell csinálni, vagy futni kell 15-20 másodpercet, esetleg 30-40 méteres átadásokkal kell operálni. Valahogy egyik sem tud elég gyorsan megtörténni, szinte mindig odaér az ellenfél játékosa, és jóval a lövési lehetőség előtt meg tudja akasztani a támadást, el tudja venni a labdát. És akkor kezdődik elölről a másik irányba, a meccs jó része a középpályán történő labdatologatással telik. Ezzel szemben a jégkorongban elég egy-két jó passz, egy gyors elkorcsolyázás, és a játékos máris az ellenfél kapuja előtt találja magát. Ahol bátran ellőheti a korongot, mert ott a palánk, sikertelen kísérlet esetén ő maga vagy valamelyik csapattársa mehet a játékszer után, folytatódhat a támadás.
A durvaságok megítélése is igazságosabb a hokiban. Persze itt is sok múlik a bírón, de ha egyszer úgy dönt, hogy egy megmozdulás szabálytalan, akkor jön a kiállítás. Ami valódi előny a szenvedő félnek, hiszen jó eséllyel két percig be tudja szorítani az ellenfelét, nő az izgalom, záporoznak a lövések, a közönség jobban szórakozik, könyékig lerágja a körmeit. A fociban meg egészen durva rúgás esetén is csak egy szabadrúgás jár. Ami 40-50 méterre a kaputól nem sokat ér, hacsak nem tekintjük jutalomnak az újabb kitűnő időhúzási lehetőséget. Ha pedig egy játékos annyira, de annyira durva, akkor kaphat egy sárgalapot. Amiből ha elegendő számút begyűjt, nem játszhat a következő meccsen. Csak ebből éppen azok a csapatok nem profitálnak semmit, amelyek ellen a szabálytalanságok el lettek követve. Néha van kiállítás is, de valahogy az sem olyan feltűnő, nem változik olyan előnyösen a játék képe, mint a hokiban.
És végül egy szubjektum. Ha a labda kimegy a nézőtérre, akkor azt vissza kell adni. Míg a kiütött korongot hazaviheti és örök emlékként a vitrinbe helyezheti a szemfüles néző.
Végezetül szeretnék további jó szórakozást és szurkolást kívánni minden kedves focirajongónak. Magamat meg azzal bíztatom, hogy a szeptember már nincs nagyon messze, addig irány a strand, elvégre a medence majdnem olyan, mint a jégpálya, csak nincsenek alatta hűtőcsövek.
