A márctizenöt az jó dolog. Jobb években szabadnap, legjobb években négynapos hétvége. Amikor nem kell korán kelni. Még félálomban be lehet kapcsolni a tévét, szundikálva megnézni az Ünnepélyes Lászlófelvonást. Majd a reggeli mellől hallgatni a múzeumkertet, és röhögni, hogy ez a Petőfi olyan, mint az ogrék, amik olyanok, mint a hagyma, többrétegűek. Az elmúlt huszonvalahány évben minden politikai kurzus - akár egymással szöges ellentétben álló ideológiákkal - talált ebben a Petőfiben valamit, ami megelőlegezte, sőt aláhúzta önnön tevékenységét. Március tizenötödike valódi sikertörténet, annak ellenére, hogy tudjuk, nem is pontosan így zajlottak az események.
Miután kilustálkodtuk magunkat, fel lehet cihelődni és bemenni a városba. Külön öröm, hogy általában ilyenkor jön meg a jó idő - a tavasz elvegyül az ünneplők között -, a téli öltözetet felválthatja a farmer és a bőrdzseki. Lehet sétálni a dunaparton, végigböngészni a kótyavetyések alkalmi bódéit, esetleg meghallgatni a Demszkygabát. Legalább ilyenkor halljunk valami bíztatót az élhető Budapestről - amely, mint ilyenkor megtudható: világváros - ha már az év többi napján egy zsúfolt, koszos, büdös városban kell élnünk. Ha vége a műsornak, akkor lehet még kószálni egyet az ilyenkor csendes, forgalommentes belvárosban, az Astorián betérni a mekibe egy bigmacira, majd felkeresni a múzeumkerti ünnepség maradványait.
Hazatérve meg lehet nézni a tévében a 80 huszárt, esetleg a Kőszívű ember fiait. Néha a Föltámadott a tengert is.
Na ennek másfél éve lőttek. Gumilövedékkel, könnygázzal. Utcakővel, molotov-koktéllel, műemlék tankkal. Marad az otthon lapítás vagy a vidékre menekülés.
És a rettegés... Mikor fogja a még megmaradt, jó kis kenyérünnepes-redbullerrészes-tüzijátékos aughuszat is szétbarkácsolni valamelyik agyament barom?!
