Megegpróbálok adni egy 1.0-ás modellvázlatot arról, hogyan lehetne átalakítani az eü finanszírozási szerkezetét:

A modell első szereplője a gyógyászati egység. (Kórház, rendelőintézet, stb.)
Minden gyógyászati ellátásnak van egy minimális ára, jelölje ezt X. Ez az ellátáshoz használt műszerek, helyiségek beszerzési és fenntartási költségének arányos részéből, a személyzet fizetéséből (aminek olyannak kell lennie, hogy a dolgozó ne szívességnek érezze ha dolgozik, hanem becsülje meg a munkáját), a vizsgálatnál használt anyagok árából és bizony a tulajdonos hasznából tevődik össze.
Ha ezt az X-t nem fizeti ki valaki, akkor bezár a bolt, kezdődik a "trükközés" vagy romlik a szolgáltatás valós színvonala.
Az X-et csökkentheti a jobb munkaszervezés, növelheti a tulajdonos "profitéhsége", illetve a bevétel növelhető kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával (szebb környezet, jobb "hotel" szolgáltatás, nevesebb orvosok alkalmazása)
Az ellátást nyereségérdekelt, tehát tulajdonossal és/vagy menedzsmenttel rendelkező gyógyászati egységeknek kell végezniük. A tulajdonos lehet az állam is, de természetesen piaci szemlélettel rendelkező menedzsmentet kell alkalmaznia. (A nagyon drága műszereket, stb. igénylő ellátások valószínűleg csak állami beruházással valósíthatóak meg.)

A modell második szereplője a biztosítás-szervezés. Ezt a szerepkört az államnak kell ellátnia. Feladatai az alábbiak:

• Kivetni és behajtani az alapellátást fedező kötelező járulékot. Erre azért van szükség, hogy mindenkinek legyen biztosítása, a munkaadók ne "kacsinthassanak" össze a munkavállalókkal, hogy némi azonnali "zsebbejövedelemért" lemondjanak a biztosításról, és hogy megakadályozzák a gagyi, átverős biztosítók megjelenését.
• A járulék egy részéből elvégezni a nagy tőkeigényű fejlesztéseket. (Viszont nem feladata, sőt tilos az állami tulajdonú egységek működésének finanszírozása.)
• Létrehozni és folyamatosan karbantartani az alapellátás körébe eső beavatkozások listáját, valamint meghatározni azt a minimális, de gyógyulást magában hordozó ellátást, amit ezen esetekben nyújtani és finanszírozni kell.
• Besorolni a lakosságot egészségügyi kategóriákba és ez alapján kifizetni az alapellátási fejkvótákat az ellátás-szervezőknek. (Adott befizetési szint fölött automatikusan járna 0. kiegészítő-biztosítás is a járulékfizetőnek, ezzel ösztönözve a járulékfizetést, csökkentve a járulék-elkerülési szándékot.)
• Folyamatosan ellenőrizni az ellátás-szervezőket (megfelelő-e a biztosított-összetételük, nem játszanak-e arra, hogy megszabaduljanak a problémás ügyfelektől, biztosítják-e az előírt ellátásokat, stb.) és a gyógyászati egységeket.

A modell harmadik szereplője az ellátás-szervezés, vagyis a biztosító. Ennek el kell válnia a biztosítás-szervezéstől, hogy annak érvényesülni tudjon ellenőrző szerepe, illetve több ellátás-szervezési egység esetén valamiféle választási lehetősége legyen az ügyfélnek. Az ellátás-szervezés az alábbi módon működik:

• Szervezi és biztosítja az alapellátást a biztosítás-szervezés által előírt módon.
• Az alapellátásban résztvevő ügyfelei számára kiegészítő-biztosításokat nyújt. (Kiegészítő biztosítás keretében az ügyfél jobb környezetet, magasabb presztízsű orvosokat, esetleg modernebb, kevésbé kellemetlen ellátásokat vehet igénybe.)
• Ha az ügyfél nem az ellátás-szervező által biztosított ellátást veszi igénybe, akkor - az előre rögzített és nyilvános lista szerint - az alap- és kiegészítő biztosítás alapján kifizeti annak egy részét a gyógyászati egységnek. (Erre azért van szükség, hogy a biztosítók ne "zárhassák be" a saját gyógyászati egységeikbe az ügyfeleiket, illetve ha az ügyfél speciális (vagyis drága) ellátást akar igénybe venni, akkor csak a különbözetet kelljen megfizetnie, ne vesszen el a járuléka.)

Úgy gondolom, többszereplős, szétválasztott feladatkörrel rendelkező modell esetén minden szereplőnek nagyobb a mozgástere, de jobban ösztönözve van a normális szolgáltatás nyújtására, amint a rendszer "beáll".
Az állam nem vesz részt az ellátás-szervezésben, ezért jobban tudja érvényesíteni ellenőrző szerepét (a modell olyan problématérre készült, amiben nincs átlagon felüli korrupció), egy biztosítóval nem kell annyire "elnézőnek" lennie, mint saját magával.
A biztosítók valamilyen szinten rá tudják  kényszeríteni az államot, hogy a beszedett járulékot át is adja nekik, csökkentve ezzel a pénz "átcsoportosítását", valamint erős érdeke, hogy a gyógyászati egységek hatékonyságát kikényszerítse.
Az ügyfél mozgástere is jelentősen megnő, legalábbis az ütemezhető, kisebb ellátások esetén. (mandulaműtét, szülés, zsírcsomó eltávolítás, stb.) Dönthet, hogy maga keres-e megfelelő ellátást, ha a biztosító által nem finanszírozott részt tudja fedezni. Választhat, hogy fizet-e kiegészítő biztosítást, ezzel apránként "megváltva" a jobb szolgáltatást vagy beéri az alapszolgáltatással. Ha elégedetlen a szolgáltatást végző orvossal, akkor panaszt tehet a menedzsmentnél. Vagy a biztosítónál. Vagy az állami felügyeleti szervnél. Ha nem elégedett a szolgáltatással, akkor mehet másik biztosítóhoz.

És akkor a hálapénz egyszercsak megszűnik... Az ügyfél érezni fogja, hogy ő itt már bizony fizetett, másrészt a tulajdonos és a biztosító sikítva fog lecsapni minden olyan pénzre, amit a felhasználó az egészségére akar költeni...