Mert válogatott meccsre menni mindig ünnepi dolog... Még akkor is, ha a blogger mostanában hivatalból elég sokat jár mérkőzésre... Ezt egyszerűen nem lehet megunni... De az ünneplésnek ezúttal apropója is volt...

De ne szaladjunk ennyire előre... A hétvégén ismét olimpiai selejtezőt - pontosabban előselejtezőt - rendeznek Budapesten. Eredetileg csak vasárnap akartam menni - meg is vettem a jegyemet, Sztívnek is, de mióta kétgyermekes apuka, azóta kissé háttérbe szorult Nála a jégkorongmérkőzések látogatása -, de aztán egy kedves barátom meghívott szombatra is, az Öreg Hokisok Találkozójára.

Legutóbb René Fasel azt mondta, hogy aki fényes jövőről álmodik, annak ismernie kell a múltat.
A múlt felidézésre, az emlékek frissen tartására az MJSZ minden évben megehívja egy budapesti mérkőzés megnézésével egybekötött találkozóra a régi hokisokat. Ilyenkor össze lehet jönni beszélgetni, felidézni a régi nagy időket. Idén a rendezvény össze lett kötve a Hírességek Csarnoka új tagjainak beiktatásával.

A beiktatás helyszínére zegzugos folyosókon és lépcsőházakon vezet az út, az Aréna ezen részén még sosem jártam, errefelé már nem lehet "hömpölyögni"... Mire odaérek, már javában zajlanak a beszélgetések - az esemény úgy tűnik, eléri kitűzött célját -, üdvözlöm az ismerőseimet - bizony, ilyen is van már néhány -, majd megnézem a "kateringet". Finom pogácsa, egyéb sós sütemény és édes apró a kínálat. Diszkréten eszek pár falatot, leöblítem egy finom capuccinoval.

Közben elkezdődik az ünnepség. Először Kovács Csaba, az MJSZ alelnöke mesél amerikai élményeiről. Ott bizony előfordul, hogy meccs közben valakire a nézőtéren ráirányítják a reflektort, a műsorközlő bemondja, hogy melyik régi hokis az illető, és ilyenkor a közönség hosszasan megtapsolja az illetőt. A tengerentúlon nem divat, hogy valaki ahogy leteszi az ütőt, azonnal megy a süllyesztőbe...

Ezután Török László veszi át a szót, kezdődik a ceremónia. Az első avatáskor nem adták át a posztumusz tagok oklevelét, ennek pótlása történik meg most. Fiúk, feleségek veszik át az emléklapot, egy esetben fordul meg a sorrend. Mint mindig, ha ez előjön, most is elkezdek pityeregni.

Majd a posztumusz csarnok új tagjait avatják. Egyikük Bikár Deján dr., aki az egyetlen olyan hokis, aki három olimpián is részt vett. Hoppá! Ilyen gyakran jutottak ki a magyarok az olimpiára? No nem, egy kis turpisság van a dologban. Játékosként 1936-ban Garmisch-Partenkirchenben járt, majd ugyanebben az évben a berlini olimpián a gyepladacsapatot erősítette. 1964-ben - eddig utolsó olimpiai részvételünkkor - a csapatvezetői tisztséget töltötte be, mint a Magyar Jégsportszövetség főtitkára. A másik posztumusz tag Vedres Mátyás, az első magyar kapus, aki maszkot viselt. Persze nem ezért került be a Csarnokba, hanem hosszú és sikerekben gazdag pályafutása okán. A sokszoros válogatott kapus aktív évei után az Újpest csapatában oktatta a gyerekeket.

Az új élő tagok egyike is kapus, Balogh János, a klubhűség mintaképe, aki közel két évtizedig őrizte a BVSC kapuját. Más klubban nem is szerepelt. A másik új tag pedig Tejfalussy Béla. Tejpalkó gazdag - és a mai napig tartó - jeges pályafutását most nem méltatom, azt már megtettem itt.
Végezetül a magyar hoki doyenje, Pásztor György köszöntötte a "klubban" az új tagokat.

Nos, a múltra való emlékezés megtörtént! De vajon merre van a fényes jövő? Talán már láthattuk is őket pénteken a csapatok bemutatásakor,  amikor a szupermini korosztály legjobb játékosai - köztük két jégkertes - vezethették fel a magyar válogatott tagjait. 

(A bejegyzésben szereplő fényképet Sélley László készítette.)