Szeretem a sztendapot. Azt meg leginkább a Dumaszínházban művelik manapság. Vagyis ők a legismertebbek. Ebben persze szerepet játszik a média, az, hogy az RTL Klub ismétlőadói agyba-főbe leadják a főcsatornán már bemutatott adásokat.

A megszerzett ismertséget persze ki kell használni. Így van a Dumaszínháznak élő verziója is. Ha már biznic, akkor legyen minél nagyobb a profit alapon ezek az előadások egy étteremszerű helyen zajlanak. Vagyis a szellemi táplálkozás össze van kötve a testi "feltöltődéssel"...
Régóta szerettem volna kipróbálni, hogy a tévében mutogatott alig egyórás verzióhoz képest mit tud az "extendid lájv verzsön".
A legjobban Kőhalmi Zoltánt kedvelem - az előadásaiból olyan "mérnöki szemlélet" árad -, ezért a tegnapi előadásra váltottam jegyet. Kedvencem mellett Janklovics Péter, Felméri Péter és Benk Dénes szerepelt a fellépők között.

A sztendap olyan "legazdaságosított" műfaj a kabarén belül. Kiáll egy ember utcai ruhában, és humorosnak szánt dolgokat mond. Nagyjából a saját életének történései alapján. Persze ezek a történetek valószínűleg fel vannak tupírozva, meg vannak szerkesztve. De mégsem olyan mívesen megszerkesztett, többszereplős, akár zenével is kísért, kosztümös-díszletes darabok, mint amilyenek régen például Hofi előadásai voltak.
A kettő közti különbséget talán az ikea-, illetve a stílbútor közti különbséggel lehet jellemezni.  

A házi jópofák rá is vághatják, hogy ennyit akár ők is össze tudnának hozni.
Bizonyára a titok ott van, hogy ismerős társaságban, esetleg egy-két pohár után lényegesen könnyebb sztorizgatni, mint kimenni egy ki tudja milyen hangulatban lévő, vadidegenekből álló közönség elé, és az előírt időtartamban mindenképpen röhögtetni. Hiszen ezért fizet a "nagyérdemű"... 

Megérkezünk a helyszínre. A profitot biztosítandó, az asztalokon ott az étlap. Közepesen erős volt az ebéd, így egy sültkrumplival "menüsített" hamburger mellett döntök. A termék majdnem jó, egyedül a hús hibádzik.
Évek óta keresek olyan hamburgerezőt, amely jobb, mint a Két Nagy... Volt már több jónak ígérkező kísérlet, de ezek kivétel nélkül elbuktak a húson. Egyszerűen nem tudják elhitetni, hogy marhahúsból vannak.
Egyszer utánajártam, és megtudtam, hogy az ipari szalonna az oka. Ami lényegesen olcsóbb mint a marhahús, ezért olyan csábító minél többet tenni belőle a keverékbe...
No, a dumás hamburger is hasonló üzletpolitika mentén "foganhatott".

Épp az utolsó falatokat nyeltem az erősen túlárazott étekből, amikor a színpadra perdült az est háziasszonya, Kormos Anett, aki magát a legjobb magyar női humoristának titulálja.
Gyorsan kiderült, hogy valószínűleg egy fős lehet a mezőny. A "művésznő" azzal kezdte, hogy helyből letegezte a közönséget, pedig annak soraiban nemcsak fiatalok voltak, hanem a közép- és idősebb korosztály tagjai is képviseltették magukat.
Majd laza mozdulattal kért egy zsebkendőt, amibe bele is fújta az orrát. A nézőtér felszisszenésére egyből előtört belőle a "blaha lujzai" kultúra.
- Az autogram kell, a taknyos zsepi meg nem? - tette fel a kérdést.

Ha én lettem volna az étteremvezető, nagyjából ezen a ponton zavartam volna le a színpadról. A közönség nagy része még evett, esetleg a desszerten gondolkozott, úgyhogy a legjobbkor jött a "poén".

De Anettka folytatta. Nekiállt "..cizni" a közönséget, majd hosszasan taglalta milyen egyéb testnedvek szivárognak a vonaton alvó utasokból. Az előadás csúcspontjaként elmesélte - az amúgy is erősen "szókimondó" stílust most sem mellőzve -, hogyan esett át közepesen népes családja a calici víruson. Ezen a ponton - további "érdekmúlás" miatt -, hívtam a pincért.

Mint minden rettenet, egyszer ez is véget ért, jött az első fellépő, Janklovics. Anettka után minden csak humoros lehet, így az erősen közepes produkcióból inkább csak az öncélú trágárkodás maradt meg.
Janklovics után Benk Dénes következett, kevesebb csúnya beszéddel és több poénnal.
Úgy tűnik, a kettő mennyisége fordítottan arányos...

A szünetben csak röhögtem a készséges pincéren, de hamar megbántam. Igen, ismét Anettka következett. Ezúttal - szokás szerint -  a melleivel poénkodott. Ezen a ponton alaposan szemügyre vettem a hölgyeményt. Ahhoz képest, hogy saját bevallása szerint most múlt harminc, sikerült úgy kiöltöznie, mint egy ötvenévesnek, aki annyira fél az öregedéstől, hogy bakfisnak próbál öltözni.
A stílusbravúr csúcsát a latexnadrágra húzott, felfelé túlpozicionált rövidnaci jelentette.
Ezen a ponton végleg eldöntöttem, hogy nem érdekel, mit szól a Zasszony, elmegyek a Hooter's-be. Ott is lehet háromezerért hambit enni, és ott állítólag még melle is van a személyzetnek...

Felméri előadása Benkéhez hasonló színvonalú volt, nagyjából egy gyerekzáras poén maradt meg bennem. Közben a levegő is kezdett elfogyni a teremből - úgy látszik, nem bírta elviselni Anettkát -, kezdtem nagyon unni az egészet.
De megint jött egy szünet, utána meg Anettka. Undortól eltorzult arccal közölte, hogy valaki olyan szemét volt, hogy bejutott az öltözőbe, és rábeszélte, hogy köszöntse fel a "barátját" a 70. születésnapja alkalmából.
Meg is volt az ünnepi alkalomhoz illő tószt: - Boldog Szülinapot, te ..ci!

Háát, nem tudom. Én nem örülnék, ha vadidegen emberek előtt köszöntenének fel, de ha valakinek ez öröm, akkor legyen. De talán ne így, ennyire ünneprontóan, kedves "művésznő"...
Ebben a pillanatban összeállt a kép. Az ellentmondást nem tűrő tegezés, a trágárkodás, a fura ruha, a boszorkányosra hajazó smink. Ez a nő nagyon el akarta játszani a domina szerepét... Csak éppen ez sem sikerült...

Nagyjából itt el is ment a kedvem az egésztől... De végül jött Kőhalmi, és az végre jó volt. A "hogyan kenjük meg csíkosra a gyerek kenyerét csíkos nutellával" poénnál végre dőltem a röhögéstől.
Kár, hogy ez volt kb. az egyetlen... Hiszen ezért mentem volna...

Helyette kaptam egy közepes hamburgert, és egy elfuserált, önjelölt mocskosszájú dominát...
Nem érte meg...