A blogger megütötte... No nem a bokáját, hanem a fejét... Olyan klasszikus módon lefejelte a jeget... Igazából nem is fájt, csak szóltak a többiek, hogy vérzik. Bementem az irodába, adtak Betadint, ragtapaszt, meg egy zacsit, hogy jegeljem... A "hol találok jeget" kérdés hallatán kicsit furcsán néztek rám...

Úgyhogy fagyasztottam egy kicsit a bibit, meg leragasztottam. Részemről ennyivel le is tudtam volna a dolgot, de Lacus nagyon erősködött, hogy ugorjak be a Szent János kórházba, mert eléggé felnyílt, rakassak rá egy "kapcsolótapaszt". Olyan nagyon nagy kedvem nem volt a dologhoz, de egyszer egy rosszul sikerült redőnydob csere kapcsán begyűjtöttem egy olyan vágást a kisujjamra - a vadiúj dobban szerelés közben megadta magát a rugó -, aminek megmaradt a nyoma. No, ez homlokon azért nem néz ki túl jól...

Beültem a kocsiba, és menet közben két dolgot konstatáltam. Az egyik, hogy simán megy a vezetés, a másik az, hogy nincs nálam a TAJ kártyám. Előbbiből azt szűrtem le, hogy olyan nagy bajom nem lehet, az utóbbiból meg azt, hogy vajon érdemes-e egyáltalán erőltetnem ezt a vizitet...
Megérkezem a trajmatológiára,  természetesen ezren vannak. Éppen kijön a nővér, mondom mi történt, meg hogy nincs nálam a TAJ kártyám. Utóbbira azt mondja, nem probléma, előbbire meg, hogy várjak egy csöppet. Majd elvonul egy szendviccsel a kezében az archívumba.

Kérdezgetem a többieket, hogy mióta várnak. Van, aki reggel tíz óta, van, aki csak délben érkezett. Ezen a ponton feladom, hogy ötre kiérek Kápmegyerre a hokimeccsre, pedig volt egy titkos gondolatom, hogy felhívom Sztívet, hátha Ő is átugrik a szomszédból.
Előkerül a nővér, közli, hogy várni kell, a doktornő éppen műt, de addig sem szedi össze a személyiket, mert délelőtt is eltűnt egy. Sorszámot meg nem osztunk, mert az macera, minden reggel ki kéne tenni egy tömböt.
Szerencsére van egy srác, aki szépen végigkérdezi, hogy ki ki után jött, és kiosztja a "virtuális" sorszámokat. Én a hármast kapom, elvileg jó, csak sok a "prekvalis", akik még a "reform" előtt beadták az okmányt.

A doktornőnek híre-hamva sincs, elkezdünk beszélgetni. Kiderül, hogy mindenki csupa banális esettel érkezett. Van akinek az autóajtót sikerült rácsapni a kezére, a srácnak aláfordult a bokája, egy néni meg leesett a létráról, visszavarták a bőrt a fejére. Most éppen kontrollra jött. Ment volna Ő hétfőn a körzetibe, de nem, a két nap az két nap, tessék csak szépen bemenni szombaton az ügyeletre.
Kedves. Nemcsak, hogy a "Csip-Csup Ügyek Osztályát" hozzácsapják az azonnali beavatkozást igénylő esetekhez, de még normál "forgalmat" is eresztenek a hétvégi létszámmal működő ellátóegységre.

Végre előkerül a doktornő. Fáradt, nyúzott és rettentően unott. Kezdi beszólítani a prekvalisokat, akik általában két perc után kijönnek. Feltűnik, hogy mindegyiknél valami röntgenkép van. Gyanítom, megnézték és elhajtották őket, ezért tényleg órákat kellett váratni szegényeket.
Végre sorra kerülök. A doktornőnek is elmondom, mi történt, rám sem néz, szól a nővérnek, hogy adjon egy tetanuszt, meg küldjön el röntgenre. A TAJ szám senkit nem érdekel, pedig SMS-ben már bekértem... Kb. ennyire van szükség a többiektől oly akkurátusan elkért kártyára...

A nővér dicséretére váljon, hogy mire elkezdtem volna félni a szuritól, már bennem is volt a teljes adag, észre sem vettem a döfést. A nagyobb trauma a röntgen volt, eddig két órát várakoztam, kezdtem rosszul lenni - no nem a fejsebtől, hanem az éhségtől.
Hál' Istennek a röntgenre csak egy helyről küldenek kuncsaftokat, úgyhogy ott egy fél óra alatt végzünk.
Megkapom a felvételt, nézem, nem látok rajta semmi különösebbet, átfut az agyamon, hogy elküldhetném a következő Terminátor kasztingra.
Újabb negyedóra múlva szólítanak. A nővérke leszedi a ragtapaszomat, bekeni valami csípőssel, majd ráteszi a Lacus által megjósolt tapaszt. Közben hangosan kiszól a doktornőnek, hogy szerinte nem kell varrni, a doktornő kirohan a kötözőbe, közli, hogy tényleg nem, majd visszarohan.
Alig három óra után végre mehetek haza, azzal az információval, amit első pillanatban is sejtettem, hogy nincs semmi bajom. Együtt jövök el a sráccal, kiderül, hogy nincs törés csak ficam, de rögzítősín sincs, úgyhogy jöjjön vissza másnap.

Amiket nem értek. Mi a fenének van ez a hihetetlen orvoskultusz, ha nincs meg hozzá a megfelelő személyzet? A mentőkön is - ha nem rohamkocsi -csak ápolók vannak, mégis ellátják a sérülteket a helyszínen. Esetemben a tetanusz beadását és a röntgenre küldést a nővér - ránézésre harminc év gyakorlattal - is elrendelhette volna, ha már a fizikai munkát Ő végezte.
Persze tudom, hogy az esetleg fájdalmakkal küzdő beteg - most miért is vagyok én beteg, mert beütöttem egy kicsit a fejem???? - úgyis ráér, sőt kifejezetten élvezi az ácsorgást a káposztaszagú rendelőben, de talán a személyzetnek is jobban esne, ha néha üres lenne a váróterem.
A másik, amit nem értek, a röntgen. Ott ahol csinálják, miért nem tudják az eredményt is leírni? Egyszerű betanított gépkezelő van csak ott? Mert, ha írnának mellé valamit, akkor szintén a nővér elolvashatná, és ha az van ráírva, hogy NEGATÍV, már mehetne is a szerencsétlen júzer Isten hírével, nem kéne kivárnia, míg a doki előkerül a műtőből, egy nehéz kézideg-összevarró műtét után. Aki esetleg szusszanhatna egyet, ahelyett, hogy röntgeneket nézne fölöslegesen.
Végül, ha nincs semmi komoly baj, akkor az egyszerű kötözést miért nem csinálhatja meg a nővér önállóan. Harminc év tapasztalatával biztosan tudja, mit kell varrni és mit nem, esetemben is gyakorlatilag Ő döntött, a doki csak ráhagyta.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy az orvosok helyett a nővérek döntsenek, rajtuk legyen a felelősség, de talán minden apróságért, amivel gyakorlatilag nem is foglalkoznak, talán nem kéne a "Szent Jóváhagyásra" várni.

Tanulság? Ezentúl, ha korizni megyek, előtte "belogolok" a "trajmatológiára", mire összetöröm magam meg odaérek, talán sorra is kerülök.
Meg eszembe jutott egy rossz szóvicc. Ha lefejeled a jeget, lejegeled a fejed...