Már megint van. Ötödik napja. És ez is olyan tipikusan magyaros. Mert a sztrájk alapvetően a blöffölésről szól. És nem arra lett kitalálva, amire a mostanit használják. Az eredeti cél a Gaz Népnyúzó Kapitalista elleni harc volt.
Mert tegyük fel, hogy a Gaz Népnyúzó Kapitalistának akkora harácsolhatnékja van, hogy annyira kizsákmányolja a Szegény Munkást, hogy az már ezt tovább nem tűrheti. Mit tehet ilyenkor? Egyedül semmire sem megy a gazdaságilag sokkal erősebb GNK ellen. Egyetlen esélye, hogy a klasszikus kapitalizmusban verseny van, tehát ha leáll a gyár, akkor GNK tönkremegy, és akkor vége a szép harácsolós időszaknak. Egyedül nem tudja leállítani a termelést, ezért meg kell győznie a többi SZM-t, hogy ők se dolgozzanak. Igen ám, de az is szempont, hogy valamiből meg kell élni, és vannak olyanok, akik a maguk és családjuk megélhetéséért mindent képesek elviselni. Erre nyújt megoldást a sztrájkalap. Amiből a sztrájk szervezője fizeti a melósokat, hogy ne dolgozzanak. Tehát, ha összejön némi pénzmag, és sikerült kellő számú SZM-t megdumálni, kezdődhet a játszma.
Mert ez olyan, mint a póker. Ha GNK minden apró kis sztrájkfenyegetésre teljesíti a követeléseket, akkor ő már többet nem GNK, hanem PM, vagyis Palimadár lesz. Viszont, ha nincs termelés vagy nem nyit ki a bolt, akkor az emberek átmennek a konkurenciához, és egy idő után vagy tönkremegy vagy esetleg a sztrájk miatt megrendült vevői bizalom helyreállítása többe kerül, mint a követelések teljesítése. Másrészt azért is érdemes várni az engedményekkel, mert a sztrájkalap ahogy fogy, úgy lesz egyre idegesebb az ellenoldal is, vagyis ahogy az idő múlik GNK egyre kisebb engeményekkel úszhatja meg a duellumot. Klasszikus esetben erről szól egy munkabeszüntetés.
De nem nálunk. Itt olyanról még nem hallottam, hogy közszolgákon kívül bárki is sztrájkolt volna. A közszolgáltatás meg olyan műfaj, hogy ott nincs konkurencia, tehát a tulajdonost nem érdekli, ha elpártolnak az ügyfelei, mert nincs hová. Ráadásul nálunk ezek a szolgáltatások általában veszteségesek, tehát direkt jó, ha nem üzemelnek, azzal lehet nagyokat spórolni. Bónuszként az így megtakarított pénzt is ki lehet osztani a vállalatot el sem hagyó haveroknak, végkielégítés címén.
Tehát a tulajdonos helyett mi, állampolgárok szívunk. Akiknek a dolga az lenne, hogy az adónkból és a befizetett bérletárból biztosítsák a szolgáltatást, röhögnek a markukba, és várják, hogy - nemzeti karakterisztikánknak megfelelően - egymásnak ugorjunk, és a mókának- a sztrájkalap kimerülésén kívül - a sofőrök elleni népharag lincshangulattá fokozódása vessen véget.
Addig is a néha-néha előforduló buszokon tesztelik a "Nincs olyan tömött jármű, amire még nem fér fel egy megállónyi utas" mondás lokális maximumát.
És bejön nekik a taktika! Elvégre magyarok vagyunk, nem törődünk egymással. Ha én felküzdöttem magamat, akkor már nem érdekel, hogy a következő is hazajusson, az annál inkább, hogy minél kényelmesebben utazzak. Másfelől azt is képtelen vagyok felfogni, hogy a buszon a férőhelyek száma véges, ezért még akkor is nagy erővel tuszkolom az alsó lépcsőre éppen felkapaszkodott szerencsétlent, amikor a jármű másik oldalán az ablak már kiesett a nagy nyomástól.
Szerencsére azért van ellenpélda is. Tegnap például egész humorosan fogták fel utastársaim a helyzetet, repkedtek a beszólások.
Például jött egy Volán busz, megállt, de nem volt rajta tábla. Valaki kérdezte, hogy ez milyen busz. Válasz a tömegből: "Számtalan". Mire egy másik hang: "Á, dehogy, ez csak egy darab...".
És a legmegdöbbentőbb - amitől egy pillanatra azt éreztem, hogy valaha ez az ország még normálisan is fog működni -, egyszer csak megállt egy autós, bemondta, hogy melyik busz vonalán megy haza, és hogy két utast szivesen elvisz...