A múltkor megírt temetőlátogatás október 24-én történt. Utána elmentünk Keresztapámékhoz. Keresztapám azzal fogadott, hogy az előző napot az Ő október huszonharmadikai emlékhelyeinek - gondolatban történő -  felkeresésével töltötte.

Keresztapám 1955-57 között volt sorkatona a Magyar Néphadseregben. Na ez így nem annyira pontos, mert volt néhány nap, amikor nem így hívták a katonai formációt. A történet 1956. október 23-án kezdődött, amikor az ország többi részéhez hasonlóan az Alföldi Megyeszékhelyen is kitört a Forradalom. Csak akkor ezt még nem mindenki tudta így - hiába, akkor még nem volt Internet, de még műholdas tévé sem -, ezért a katonaságot - köztük Keresztapámat - kivezényelték, hogy verje le az összegyűlt csőcselék lázadását. Ki is tört a csetepaté, ami estefelé döntetlennel zárult, majd másnapra hivatalossá vált, hogy forradalom van, ezért a katonaság és a tegnapi "csőcselék" rájött, hogy tulajdonképpen egy oldalon állnak, és ezt megünnepelendő közös Forradalmi Hadosztályt állítottak fel.
Az elkövetkezendő pár nap eseménytelenül telt Keresztapám számára, az egyhangúságot csak az törte meg, hogy átlag kétnaponta fel kellett esküdni valamilyen éppen akkor megalakult - hol Nemzeti, hol Munkás-,Paraszt - kormányra.

Lassan a szovjetek is kapcsoltak, mégiscsak hogy néz az ki, hogy a világ egyik szuperhatalmával packázik egy pöttöm kis ország, összeszedték a tankjaikat - volt nekik dögivel, már a Második Világháborúban felfutott a termelés rendesen -, és elindultak, mert ők is szerettek volna beszállni a kormányalakítós játékba. Ahogy jöttek-jődögéltek elérkeztek az Alföldi Megyeszékhely határába is. Ekkor Keresztapámékat kivezényelték az útra, hogy tessék megállítani azokat a tankokat. Puskával. Elvégre ilyen kisérlet a Magyar Hadvezetés részéről már negyvennégyben is történt.
Keresztapámék ott várták a szovjet harckocsikat az úton, szerencsére azoknak nem volt annyira sűrgős, addig a parancsnok tovább olvasgatta a törikönyvet, amiből leesett neki, hogy az 1 tank vs. 1 puska felállás már negyvennégyben sem volt nyerő, ezért visszavezényelte a katonákat a laktanyába.

Ahová lassan, de biztosan megérkeztek az oroszok is. Szépen leparkoltak az udvaron, és becélozták az épületeket. Ekkor a parancsnok egy többszörösen bevált ősi magyar harcmodor alkalmazása mellett döntött, felszólította az embereit, hogy egyesével - a puskát maguktól jó messzire eltartva - menjenek le az udvarra, ott tegyék le a fegyvert gulába, és tegyék fel a kezüket. Biztos, ami biztos, mindenkitől megkérdezte, hogy Világos-e, mi a feladat.
A következő órák koreográfiája a következő módon zajlott. Magyar - egyre bizonytalanabb státuszú - katona megjelent az épület ajtajánál, orosz ágyúcső rászegez, finoman "lekísér" a fegyvergúlához, majd jöhet a következő. Közben izgulás, hogy "Iván" keze ne nagyon remegjen az elsütőbillentyűn, elvégre egy tankban ülni is idegesítő lehet, elég égő dolog, ha kiderül, hogy olyan drinkbárba tévedt a harcos, ahol a mixer Mojito helyett Molotov koktélt szolgál fel.

Szerencsére a megadás simán lezajlott, ekkor az oroszok kiszálltak a harckocsikból, és elkezdtek tanakodni, hogy mi legyen. A magyarok egy része próbált emlékeztetni a legutóbbi "megadási akció" folytatására, és javasolták, hogy adják át őket az osztrák hatóságoknak. De sajnos a parancsnok lőgyakorlaton volt, amikor a tankiskolán töriből ezt a fejezetet vették, így inkább hazazavarták az embereket.
Ismét pár eseménytelen hónap következett, amit Keresztapám otthon töltött. Aztán egy napon levelet hozott a postás, az akkor már elég fixen berendezkedett aktuális kormány "kérte" Keresztapámat, hogy ugyan töltse már le katonaidejének még fennmaradó részét.

És hogy az október 24.-november 4. közötti időszakot a letöltött időbe beleszámították-e? Nos, Keresztapám ennyi év távlatából erre már nem emékezett...